A tojás

A tojás igazán egészséges, ha mértékkel fogyasztjuk
A tojást a tápértékét tekintve a leghasznosabb élelmiszereink közé soroljuk. A tojásnak kicsi a kalóriaértéke, ugyanakkor fehérjékben dús, zsírokban szegény, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszer, így érdemes fogyasztani. Például azért is, mert a tőkelhalmáj után a tojás a második legnagyobb természetes D-vitamin forrás, az élelmiszerek között. Ezen kívül A-, E- és B-vitaminokat, folsavat, kalciumot, vasat, magnéziumot, cinket, káliumot, foszfort és nátriumot is bőségesen tartalmaz.


A tojás kevés telített zsírt tartalmaz, ellenben igen sok benne az omega-3 zsírsav, így fogyasztása véd minket a szívbetegségekkel szemben, de nagyon fontos az agy, a szem és az idegrendszer számára is. Sikerrel harcolhatunk vele az Alzheimer-kórral szemben is, a benne lévő fehérjék pedig elengedhetetlenek a sejtek növekedéséhez és megfelelő működéséhez.

A tojás fehérjéje ráadásul teljes egészében hasznosul a szervezet számára. A fehérjetartalom nagyobb részét a tojásfehérje adja, de a sárgájában is található 40%. Egy tojás elfogyasztása biztosítja napi fehérjeszükségletünk 20%-át. A tojás sokáig feketelistán volt, hiszen úgy vélték, hogy megemeli a koleszterinszintet. Azonban van "jó" és "rossz" koleszterin, amelyből a tojás a jó verziót növeli.

Így tárold és eddig használd fel a tojást
Ha boltban vásároljuk a tojást, akkor viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen a legjobb, ha hűtőben tároljuk a saját dobozában. Ráadásul a dobozon jelzik is, meddig lehet felhasználni a tojást. Azonban szerencsére sokan vannak, akiknek saját baromfiudvaruk van, így a tojásért csak a kertbe kell kimenniük.

Az Egyesült Államok Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalának (FDA) ajánlása szerint a tojást legkésőbb három héttel a vásárlást követően ajánlott elfogyasztani, hiszen 4-5 héttel a vásárlást követően nagyobb eséllyel megjelenhet benne az ételmérgezést kiváltó szalmonella vagy egyéb baktérium.

Ha van otthon baromfiudvarunk, akkor a legjobb persze ha frissen fogyasztjuk el a tojást, de érdemes előre gondolni azokra az időszakokra, amikor a tyúkjaink már kevesebbet fognak tojni, és eltenni pár dobozzal. A tojásokat nem kell feltétlenül hűtőszekrényben tárolni, de egészen biztosan meg tudjuk hosszabbítani az eltarthatóságukat, ha 4 Celsius-fok alatti hőmérsékletben tartjuk.

De a bátrabbak még le is szokták fagyasztani, így akár egy évig is el lehet tartani. Azonban soha ne héjastól fagyasszuk le, hiszen a fagy miatt a tojáshéj egészen biztosan szét fog repedni. Így hát törjük fel, és úgy tegyük egy tárolódobozba.

Ha ilyen a tojás, meg ne edd
Nagyon fontos, hogy mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy a tojás friss, mielőtt belekerülne az ételbe. A biztonság kedvéért éppen ezért egyesével törjük fel, és amennyiben rossz a szaga, és az állaga sem a megszokott, egészen biztosan nem ajánlatos elfogyasztani.

Ha a tojáshéj nyálkás, tapintásakor pedig porszerű anyagot érzünk rajta, akkor az a tojás penészes, és így ne fogyasszuk el. De ha azt észleljük, hogy nem olyan folyékony az állaga, mint szokott, hanem annál sűrűbb, ráadásul a színe sem normális, akkor is váljunk meg tőle.

Azonban a szalmonellát ilyen módszerekkel nem fogjuk tudni észre venni, ezért is fontos betartani, hogy a tojást maximum 3 hétig fogyasszuk el. A tojás frissességét úgy is ellenőrizhetjük, hogy egy tálba hideg vizet engedünk, majd beletesszük a tojást. Ha a tojás lesüllyed a tál fenekéig, akkor friss, ha viszont a felszínen lebeg, akkor nem lehet már fogyasztani.

Megmossuk a tojást, vagy sem?
Ahogyan mindenki a magáénak érzi a legjobb lecsó receptjét, úgy mindenkinek megvan a tökéletes válasza arra is, hogy a tojást mosni kell, vagy sem. A tudományos vélemény azonban az, hogy a vegyszerekkel eltávolítjuk a tojás héját kívül burkoló vékony védőréteget és így a héj pórusain keresztül bejuthatnak a kórokozók, a tojás pedig sokkal gyorsabban fog megromlani. Így, ha ragaszkodunk is a mosáshoz, azt csak közvetlenül a felhasználás előtt tegyük.

Ilyen a tojás belülről
Egy átlagos tyúktojás súlya 50-65 gramm. Ebből 10%-a héj, 60%-a fehérje és 30%-a sárgája. A tojás egyetlen petesejtből és az azt körülvevő tartalék tápanyagokból és védőrétegekből áll. A petesejt, illetve megtermékenyülés után a zigóta, a tojás „sárgája". Ezt veszi körül a fehérje, amely tápanyag raktárként működik.

Ennyi a fogyasztásra ajánlott tojásmennyiség
A vita folyamatosan zajlik, hiszen van olyan szakértő, aki nem ajánlja a tojás gyakori fogyasztását, annak koleszterinszint növelő tulajdonságai miatt, de mivel számos kutatás igazolta a tojás egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait, így ma már jóval megengedőbbek a tojás fogyasztásának tekintetében.

Akinek magas a koleszterinszintje, az természetesen bánjon óvatosan a fogyasztásával, a napi ajánlásokat tekintve ugyanis már egy nagyobb tojás fedezi a 74%-át a napi ajánlott koleszterinmennyiségnek. A jelenlegi irányelvek szerint heti 2-6 darab tojás fogyasztása az ajánlott, de ez is, mint minden, teljesen egyénfüggő.

A tojás tehát fontos szerepet tölt be az életünkbe, így érdemes tudni, mikor és hogyan használhatjuk fel.


Forrás: agroinform

További cikkek a kategóriából